Anya taníts meditálni!

– Anya, taníts meg meditálni! – kérte egyszer a kisfiam. – Hát hogyhogy? – kérdeztem én, mert egészen addig nem annyira voltak vevők a gyermekeim a jógás “tanításaimra”. – Hát hogy ne féljek. – válaszolta. – Miért? Félsz? – kérdeztem. – Nem, most nem, de ha elmegyek a táborba, ott este egyedül az ágyban félni fogok. És azt mondtad, hogy te nem félsz, amióta meditálsz.

És tényleg. Akkor eszembe jutott, hogy már vagy egy éve azt meséltem neki, hogy amióta meditálok, azóta sokkal kevesebb félelmem van.  Hihetetlen, hogy mik maradnak meg bennük.

-Rendben kicsim, megtanítalak. – mondtam én,  pedig meggyőződésem, hogy ő ebben sokkal jobb. A gyerekek ösztönösen meditálnak, sokkal könnyebben merülnek el valamiben úgy, hogy eggyé válnak az adott cselekvéssel. Ők még többet vannak a jelenben, nem viszik el őket annyira a gondolataik, a múlton vagy a jövőn való rágódás. És az az egészben a legfurcsább, hogy a meditációt nem tanulni kell, hanem egyszerűen csak csinálni. Mert mindenki tudja, csak az állandóan kóválygó gondolatfelhőtől kellene megtisztítanunk a tudatunkat. Amit persze könnyű mondani, de annál nehezebb megtenni.

Kutatások szerint a figyelmünket átlag 1,5 légzésig tudjuk a légzésünkön tartani. Utána a gondolataink elkalandoznak, bekúsznak a tudatba, és elvisznek mindenfelé. Miért olyan nehéz kizárni a külvilágot? Miért olyan nehéz befelé figyelni?

Nem tudom megmondani. De tudok meditációt és relaxációt vezetni, ami közelebb vihet önmagad és a világ megértéséhez. Ami elvisz lényed legmélyére, ahol már csak a csend és a béke van.